Aktuális

Új laktanya épül Kőszegen

2017. október 30., 21:00

Átadták a munkaterületet, épülhet az új tűzoltóság.

Új laktanyát kapnak a kőszegi tűzoltók. A beruházás elkezdődött, a munkaterületet már átadták. 100 millió forintnyi központi forrás érkezett a városba.

A tavaly decemberi közlönyben jelent meg, hogy Kőszeg 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól az új tűzoltóság felépítésére. A támogatásnak köszönhetően a Kossuth utcai, elavult épületben szolgálatot teljesítő tűzoltók tiszteletet érdemlő munkájukat a jövő évtől már a Liszt Ferenc utcában felépülő új tűzoltósági épületben végezhetik. Több mint tíz évvel ezelőtt garázsok építését kezdték el a terület hátsó részén. Azok az épületrészek szerkezetkészen állnak az ingatlanon, azt a tűzoltóbázis részeként teljesen átalakítják, illetve befejezik, garázsokat alakítanak ki bennük. Új irodákat, műhelyeket, vizesblokkokat és ügyeleti épületet is terveznek, oktatótermekkel és teakonyhával kibővítve. A térburkoláson, parkosításon, kerítésépítésen túl az oda vezető utak átalakítását is el kell végezni, hogy biztonságosan meg lehessen közelíteni a bázist és a környékét. Huber László polgármester elmondta: először a közművek kialakítását kezdi a kivitelező.

A tervek szerint a beruházás első üteme 2018 augusztusának végére fejeződik be. Huber László hozzátette: Kőszeg az elmúlt időszakban több területen is fejlődött, ám sokat kell még tenni annak érdekében, hogy sikerre vigyék a várost. – Nem állunk meg, továbbra is ki fogjuk használni a település fejlődését segítő lehetőségeket – hangsúlyozta.





Vissza az előző oldalra!
Tűzoltóság Kőszeg - Magyar