Aktuális

Közgyűlést tartott a Kőszegi Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület

2018. március 11., 09:00

2018. március 11-én tartotta éves közgyűlését a tűzoltóság, ahova a tagság, a környező települések tűzoltó egyesületek parancsnokai, valamint Kőszeg Város polgármestere kapott meghívást. A beszámolót Stipkovits István az önkormányzati- és önkéntes tűzoltó egyesület elnöke tette meg. Szakmai területen elhangzott, hogy 136 riasztás az, ami a tűzoltóság területén bekövetkezett, mely szám a viharokból, közúti balesetekből és a tűzesetekből adódott össze. A tűzoltás- és műszaki mentés tevékenysége mellett kiemelt figyelmet szenteltek az ifjúság nevelésére, a női raj tevékenységre, valamint a versenyeztetésekre. Külön napirendi pontként szerepelt a 150 éves jubileumi rendezvény lebonyolítása is, ami ünnepi közgyűlésből, külföldi vendégek fogadásából, szakmai bemutatókból, táboroztatásból és egyéb propagáló rendezvényekből tevődik majd össze. A jubileumi év második félévében kerül átadásra az új laktan

ya, mely új otthont, új lehetőségeket és megfelelő szakmai felkészültséget fog biztosítani a város tűzoltóinak. A tűzoltóság a szakmai megbecsülését is kivívta a város, a környék és az ország előtt, hiszen a 2018-ban 150 éves jubileumát ünneplő tűzoltóság, még az idén új helyre, új laktanyába költözhet. Huber László polgármester Úr megköszönte a tűzoltók munkáját, mely munkának gyümölcse lett az új laktanya építése, a tűzoltók társadalmi megbecsültsége. Külön megköszönte a város és a környék civil rendezvényein történő közreműködést és részvételt. A rendezvény tagfelvétellel és elismerések, jutalmak átadásával zárult.

 



Vissza az előző oldalra!
Tűzoltóság Kőszeg - Magyar